Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor
2023. május 14.

Challenge-bridzs és más nyalánkságok 3.

Az elődöntőben már 32 leosztást játszottak a játékosok. A három román versenyző közül Kemény György ellenfelének a rutinos Andrei Florint jelölte ki a gép.
Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. május 11.

IMP-bajnokság 2023 6. forduló

Hat forduló zajlott le az IMP-bajnokságból, de még semmi sem dőlt el. Az első osztályban újra a címvédő Udvari–Varga (160 IMP) mutatta a legjobb oldalát, a napi második helyük, és 46 szerzett pontjuk segítségével még növelték is előnyüket, amely immár 40 pont az Argay–Ormay–Siba hármas előtt, akik szintén jól játszottak, és 20 IMP-t szereztek. A válogatott Dumbovich–Winkler ezúttal épp csak pluszba fordult, így már csak harmadikok, 112-vel. Alulról üti a százat Szabó–Tubak és Vikor–Honyek, míg a korábbi dobogós Hittmann–Harangozó borzasztó napon van túl, de még mindig 8. – reméljük, a hétvégi kupadöntőn szebbik arcukat mutatják.
Kelen Károly
2023. május 10.

Az idő szorít – Amerikai válogató

A szabályok szerint két csapat képviselheti az Egyesült Államokat a csapat-világbajnokságon (Bermuda-kupán), amit augusztus végén–szeptember elején rendeznek meg Marrákesben (újabban így írják a marokkói város nevét magyarul). Az USA1 csapat a tavalyi válogatón győztes Warren Spector–Gavin Wolpert, Kevin Bathurst–John Hurd, Vince Demuy–John Kranyak lesz, az USA2 összeállítása: Marty Fleisher–Chip Martel, Joe Grue–Brad Moss, Jeff Meckstroth–Zia Mahmood. A 120 leosztásra kiírt döntőből csak 105 játszmát játszottak le, mert 276–144-es állásnál nem lett volna értelme tovább játszani. Így a tavaly a magyar válogatottat a világbajnoki nyolc között megverő, és végül bronzérmes Nick Nickell–Ralph Katz, Steve Weinstein–Bobby Levin, Geoff Hampson–Eric Greco nem lesz ott a vébén.
Elnökség
2023. május 9.

Támogass Te is! – Aktív a szövetség online adományozó felülete

A bridzs.hu oldal fejlécén világoskék háttérrel új gomb jelent meg Támogass Te is! felirattal. Rákattintva a támogatói felületre visz a link. Itt egyszeri adományozásra van lehetőség bankkártyás fizetéssel.
Nagyiván Gábor
2023. május 9.

Bridzspartnerség – Ottlik 110

Ma 111 éve született Ottlik Géza. Kereken egy évvel ezelőtt indítottuk cikksorozatunkat, amely a magyar bridzs egyik legnagyobb alakját mutatja be jobbára korábban nem közkeletű dokumentumokat ismertetve. Ez itt a széria záró darabja. Ottlik Géza állandó partnere, Kovács László alakját rajzolja meg – leginkább Ottlik szavaival.
Kelen Károly
2023. május 6.

Bridzslecke haladóknak – Amerikai válogató

Kibicelni az amerikai menőknek. Ennél jobb lehetőség nem kell a tanuláshoz. Mégsem egyszerű a dolog. Nem elég nézni, látni is kell. Ahogy nem elég olvasni klasszikusokat vagy bármi jót. Föl is kell fogni, rá is kell érezni, meg is kell érteni mindazt, amin végigfut a szem.
Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. május 4.

IMP-bajnokság 2023 5. forduló

Az 5. fordulón is túl van a mezőny, tehát már a bajnokság második felébe fordultunk. Továbbra is folyamatosan változik a vezető pár, ezúttal a címvédő Varga István–Udvari Szabolcs állt élre egy erős nap után, míg Winkler Gábor és Dumbovich Miklós halványabb napja után második. A dobogóra ezúttal az Argay-Ormay-Siba trió fért fel, akik 50 pontos napjukkal már meghaladták a 100-at. A két László, Harangozó és Hittmann negyedik, míg további három pár jó napot zárt, a Honyek–Vikor, Marjai–Zöld és Szabó–Tubak párok egyaránt 70 felett tanyáznak, és még simán odaérhetnek az élen állókra. Az eddigi meglepetés pár, Kerti–Tichler közepes mínuszt termelt, és már csak nyolcadik, 40 pont körüli hátránnyal. A nap legjobbja ezúttal Kovács Balázs és Scharnitzky Péter, akik 62 pontos játékukkal a kieső zóna közeléből a középmezőnybe rakétáztak.
Nagyiván Gábor
2023. április 30.

Challenge-bridzs és más nyalánkságok 2.

A legjobb 16 közé 5 magyar játékos jutott: Buglyó Sándor, Kemény György, Gulyás Dániel, Talyigás András és Homonnay Géza. Versenyben volt még 4 román, 2 lengyel, 2 amerikai, 1 indonéz, 1 olasz és 1 lett játékos. Az már biztos volt, hogy a legjobb 8 közé legalább egy játékosunk bekerül, mert Buglyó Sándor és Kemény György egymás ellen játszott. A szvinges mérkőzésen Kemény György kerekedett felül, 43–36-ra győzött.
Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. április 28.

IMP-bajnokság 2023 4. forduló

A felénél tart az idei párosbajnokság, mivel a héten lejátszottuk a negyedik fordulót minden osztályban. Az első osztályban még mindig zajlik a helyezkedés, nagy pluszból mínuszba, és fordítva és láthatunk mozogni párokat a tabellán.
Nagyiván Gábor
2023. április 23.

Challenge-bridzs és más nyalánkságok 1.

2020 márciusában már tombolt a Covid. A bridzstársadalmat nagyon érzékenyen érintette a járvány, megszűnt az akkorra már újra virágzó klubélet és maradt az online. Mit tehet ilyenkor az a bridzsező, aki az élő játékot szereti és az online játék szinte ismeretlen volt addig számára? Ráfanyalodik és megtanulja. A Bridge Base Online által biztosított ingyenes játék, ha nem is nyújtotta az élő játék élményét, de némileg enyhített a bridzséhségen. Már a tél közepén elhatároztam, hogy a magam szerény eszközeivel segítem a tapasztalatlan online játékosokat, és készítettem egy videót, melyben bemutattam, hogyan működik az online bridzs és a BBO. Úgy érzem, hogy a célt elértem, a több mint 1200 megtekintés igazolja ezt (magyar nyelvű bridzs videó esetén ez elég nagy szám).